Csak a változás állandó...

Ha a lelkünk a halhatatlan önvalónk. Nem ego, nem test. Álmodunk és megérzünk eseményeket. A mellkasunkra mutatva mondjuk "én". Vannak felemelő érzéseink egy szép táj, természeti kép láttán, a gyerekünk születésekor, a színpadon állva, amikor köszönetet rebegünk, amikor egy emléket idéző dal megszólal. Ez mind nem az 5 érzékszervünk játéka.

Vajon miért nem ebből kiindulva élünk, döntünk, szereplünk a mindennapjainkban? 

Azt tesszük, amit tudunk. Ezt pedig nem tudjuk biztosan, hisz sem az iskolában, sem a családban, sem a munkahelyünkön nem tanultunk egy fix fogalmat erről úgy, mint a kenyér, szék, eső, jelzőlámpa természetéről.

Miért is lenne akkor ez olyan fontos?

Mert a kenyér, szék, eső, jelzőlámpa fogalmainak megtanulása nem tett maradéktalanul minden itt töltött napot boldoggá? Ez előfordulhat.