Csak a változás állandó...

A mai kérdés: Most tényleg csak azért vagyunk együtt, mert nem volt jobb? Ez egy általános borzalom? Miért? Az ember nem tudja elképzelni, hogy lehet jobb? Vagy pont el tudja képzelni, csak azt nem, hogy neki lehet jobb? jobb? és jobb? végre sikerült kikapcsolni a helyesírásjavító progit:D (vannak helyek, ahová eredetileg más szavakat írtam, csak nem volt szalonképes - ilyenkor néha odateszem, hogy "(nagyon)")

Szóval tulajdonképp elégedetlenség van folyamatosan a másikkal? Csak azért van ő éppen, mert nem lett jobb, de nyitva kell hagyni a lehetőséget annak, hogy jöjjön jobb? Mindig? Ez igazán (nagyon) remek.

Miért is?

Mert van az a széjjel-ismételt bölcsesség, hogy a másikon nem lehet változtatni? Hát ja, tényleg nem lehet változtatni, de basszus honnan fogja tudni, hogy pont velem hogyan kell bánni? Az banyek nem a másik személyiségjogainak eltiprása, hogy legyen már nyitott arra, hogy megtanulja, hogyan kell velem bánni, és mondja már meg, fejezze már ki, hogy hogyan kell vele bánni, léééégysziii máááár. Különben hogy fogunk együtt élni?

Majd MAGÁTÓL minden jó lesz? (ebbe belebuktak apámék - is)

(nagyon) nem “jó” MAGÁTÓL ezen a világon semmi.

A természet?

Hát persze, tök jól néz ki.

De bazira nincsenek magától az erdőben utak, se házak a domboldalon, se vízvezeték, se hűtőszekrény. Szóval iszonyú macera a naaaagy érintetlen természetben élni az embernek.

Folyamatosan azzal kell foglalkoznia – pont mint egy állatnak – hogy hogy a tökben is éljen túl minden természeti jelenséget.

Magától  nem “jó” – a jó-élet meghatározása szerint (ami emberre vonatkoztatható i.sz.2021-ben)

Ha nem csinálunk semmit, akkor nem lesz JÓ egy párkapcsolat, se semmilyen kapcsolat, még a kutyámmal sem.

Velem pedig nem így kell bánni és nem tudhatom a másikkal hogyan kell bánni, ha mindig csak azt mondja, hogy neki béke kell, de hogy mi-is-az-a-béke-neki???? az nem derült ki, eddig csak látszatbékét akart: azaz ne kiabálj, ne kritizálj, ne legyen véleményed, ne mondj soha nemet – mert azt ő teszi. Hát ez igazán (nagyon) remek – megint csak. Gratula.

Ezzel ugyan nem épült fel ebben a (nagyon) forró sivatagban, vagy cápákkal teli (nagyon) nagy vízben, vagy genya vad dzsungelben semmi. Persze mindez tök jól néz ki – mert hát a természetben minden olyan jól néz ki – de még mindig nem élhető az embernek kiépített, felépített dolgok nélkül.

Ugyanez vonatkozik a párkapcsolatra is. Mindennél fontosabb az embernek, hogy legyen párja – pszichésen, szexuálisan és szellemi teremtésügyileg is. Fajfenntartósdi nélkül mocskosul unatkozik az ember is, nemcsak az állat. Olyan céltalan az élete, a nagy önmegvalósítósdi is csak akkor esik jól, ha van kinek csinálni azt a pöpec jövőt. Ha nincs, akkor olyan feleslegesnek tűnik – öööö minden?

Akkor pedig nincs más hátra, mint felépíteni az alapokat.

Kell egy jó kis szerelem, közös érdeklődés, mély beszélgetősdi, jószagú összebújósdis pár.

Kell hely, ahol lehet lenni.

Kell közeg, ahol kellek.

Kell folyamatos enni-inni-mozogni-teljesíteni-továbbképződni.

Kell a visszajelzés, hogy am okésan mozgok-teljesítek-tanulok-haladok.

Van cél ép, hasznos mindenkinek, akinek kellek.

Illeszkedem és illeszkednek hozzám.

Olajozott és változtatós, megint olajozás és változtatás – cuki kis “jó”-vá lenni.

Ez meló és élet. Útépítés, házépítés, vízvezeték kiépítés, hűtőszekrény-csinálás. Aztán meg mindezek fönntartása, javítása – merthogy visszaveszi a szépséges természet, ha jól abbahagyja az ember.

Ilyen ez a párjával is. Kiépítés, fönntartás, javítgatás egy életen át.

Közben meg egy tök jó, szép élet. Persze lehet lecserélni, elköltözni, másik erdőt, másik sivatagot, tengert választani, mert ha nem volt meg a mély beszélgetősdi és a jószagú összebújósdi, akkor kell is másikat választani, de valahogy az erdők mindenhol össze-vissza nőnek (látszólag), a sivatagok kva forrók (itt már nem javítom ki "nagyon"-ra - ha eddig elolvastad, akkor már kibírod), az óceánokban meg mindenhol előfordulnak cápák is. Szóval ha esetleg feltételezzük, hogy VAN valami örök REND ezen a világon, akkor talán még az is lehet, h pont AZ a mi másik-felünk, amelyikkel úgy éppen kavarunk (esetleg még össze is hoztunk együtt pár dolgot, mondjuk gyereket:)

Szóval lehet – nem biztos – de lehet, hogy esetleg vele kéne ezt a kölcsönösen-betanítjuk-egymást szépen, hogyan-kell-velünk-bánni, hogy remekül teljesítsünk és faszán tudjunk együtt teremteni. Lehet.

Semmi sem kötelező. De lehet.

No ez az én fickóm még mindig nyitva tartja szépen az ajtóit, hátha jobb “természet” jön be rajta. Hátha más jobban tudja majd MAGÁTÓL, hogyan kell vele bánni. Akkor majd jól kirúghat, merthát nekem nem mondta el, csak azt, hogy neki béke kell, ami jelenleg a ne-kiabálj, ne-kritizálj, ne-mondj-soha-nekem-nemet ---- mert hát azt CSAK ő teheti meg – velem persze. És hiába a közös-vallás, kölcsönösen-finom-összebújás, és-a-még-annál-is-majdnem-jobb-beszélgetés (na jóóóó, azért csókolózni se szar:) Szóval hiába mindez, mert magamtól nem tudom, mit akar tőlem és nem igazán érdekli, hogy én mitől lennék többször jófej, mint nem. Bocsi, hogy magánéleti a példa, de így minden sokkal érthetőbb és lazább is - talán így egy ffi is elolvassa, mert ez most egy nem-cuki bejegyzés.