Csak a változás állandó...

Miért nem értenek meg?

Családunk megszokott bennünket, ahogy mi is őket. Elvégzünk egy emberismeret bővítő tanfolyamot, elolvasunk egy remek könyvet önmagunkról, csodás élményeink és homlokra csapásaink vannak. Jól érezzük magunkat, akár jobban, mint az utóbbi időben emlékünk lenne ilyen jó érzésről. Ha spirituális jellegű a tanfi, amin részt vettünk, kifejezetten csodálatos és szokatlan élményeink lehetnek.

Vágyunk arra, hogy hazaérve megoszthassuk a családunkkal, barátainkkal, szeretteinkkel új tudásunkat. Csak hogy ők nem élték át azokat az élményeket. Hiába látjuk, hogy nekik is milyen jótékony lenne az újonnan elsajátított tudásunk és hiába szeretnénk átéletni velük a most tapasztalt egységélményt, felismerést, hasznos új ismeretet, nem megy.

Miért? Hiszen csak fejlődtünk…

Mint ahogy sokszor kezelhetetlen teher az árvíz, a tűzvész, a földrengés, hegyomlás, hurrikán, vagyis az elementáris erők túl naggyá vált formája. Ilyenek vagyunk ilyenkor a családunk számára. Kezelhetetlenek, túl nagyok, túl lelkesek, vehemensek, ismeretlenek. Ezért visszautasítanak, elpoénkodnak, akár aggódnak is értünk.

A béke megőrzéséhez vagy nekik, vagy nekünk változnunk kell, mert a régi feltartóztathatatlanul elmúlt. Vadonatúj tudáskánk felnevelése önmagunkban, önállóan ahelyett, hogy ráerőszakolnánk élményeink valódiságának bizonygatását pont azokra, akik sokat jelentenek számunkra nehezebbnek tűnhet, hisz gyerekek vagyunk az új élménnyel. Viszont így megkímélhetjük magunkat attól a kellemetlenségtől, hogy magányosnak és megértetlennek éreznénk magunkat. Őket meg tök hülyének néznénk, hisz csak olyan térfélre kerültünk alkotóelemeink megismerésében, amely a másik számára ismeretlen még. Ez az egyik fél-elem helyzet. Ők is biztonságra vágynak, arra, amilyennek már ismernek. Ilyenkor számukra kezelhetetlen viselkedésünk csak megijeszti őket. Jobban járunk, ha a bennünk frissen dúló jóérzést szeretet formájában zúdítjuk rájuk, mintsem válaszolnánk a fel sem tett kérdéseikre :)

Továbbra is szeretjük őket és ők szeretnek bennünket és mivel mi változtunk, mi lettünk nagyon másmilyenek, mint amilyennek megszoktak - és ezt meg is szeretnénk tartani, sőt, akár még tovább is fejlődni - nekünk kell türelmesnek lennünk és megkímélnünk őket kéretlen segítségünktől, amíg megérik bennük az érdeklődés.